Az emlékezet és a gondolkodás változása

Emlékezetkiesés

Ha valaki nehezen vagy egyáltalán nem tud új dolgokat megjegyezni, vagy gondot okoz neki a régi emlékek felidézése. Például elfelejti, mi történt aznap, nehezebben emlékszik nevekre, dátumokra, vagy összezavarodik a megszokott tevékenységek közben.

Végrehajtó működések

Azok az agyi folyamatok, amelyek segítenek abban, hogy megoldjunk feladatokat, megtanuljunk új dolgokat, előre tervezzünk, és jól tudjunk alkalmazkodni a helyzetekhez. Ezek irányítják például a döntéshozást, a figyelem összpontosítását, a cselekedeteink megszervezését, és azt is, hogyan tudjuk kordában tartani az érzelmeinket vagy viselkedésünket.

A nyelvhasználat változásai

A beszéd segít abban, hogy kifejezzük magunkat és megértsük a másikat. Demencia esetén korai jel lehet, hogy valaki nehezen találja a szavakat vagy néha más szót mond, mint amit szeretne. Később megjelenhet az ismétlés, a beszélgetés fonalának elvesztése, majd nehézség a beszéd megértésében is.

Felismerési nehézségek

Ha egészségesek vagyunk a tárgyak és arcok felismerése automatikusan történik, az agyunk „magától tudja”, mit vagy kit látunk. Demencia esetén azonban előfordulhat, hogy valaki nem ismeri fel a korábban jól ismert embereket vagy tárgyakat, pedig látja őket.

Viselkedési tünetek

A demenciával érintett betegek számos viselkedési tünetet produkálhatnak, amelyek változó mértékben és formában jelentkezhetnek. A leggyakoribb viselkedési tünetek közé tartoznak:

Szorongás és feszültség

A beteg nyugtalanságot, szorongást vagy idegességet mutathat, különösen ismeretlen helyzetekben vagy amikor nem érti, mi történik körülötte.

Kedvetlenség, depresszió

A beteg gyakran elveszítheti érdeklődését a korábban kedvelt tevékenységek iránt, szomorúvá válhat, vagy elveszítheti a motivációját.

Ismétlődő kérdések

A betegek hajlamosak lehetnek ugyanazokat a kérdéseket ismételgetni, mivel elfelejtik, hogy már megkapták rá a választ.


Tárgyak keresése

A demenciával élő személy gyakran nem találja a saját tárgyait, és azt hiszi, hogy valaki elvitte vagy elrejtette őket.

Gyűjtögetés

Szükségtelen tárgyak gyűjtése, a lakás akár el is lomosodik.

Időbeli és térbeli zűrzavarok

Előfordulhat, hogy a beteg nem tudja, milyen nap van, vagy eltévedhet ismerős környezetben is.


Nyugtalanság vagy agresszió

A beteg nyugtalan vagy dühös lehet, könnyen dühbe gurulhat, és akár verbálisan vagy fizikailag is agresszívvá válhat.

Ismétlődő cselekvések

A beteg hajlamos lehet ismétlődő, kényszeres viselkedésre, mint például folyamatosan az ajtót nyitogatni, vagy többször kezet mosni.

Szociális szabályok mellőzése

A demenciával élők nem feltétlenül tartják be a társadalmi normákat, ami tapintatlan viselkedéshez vezethet.

Változások a személyiségben

A demenciával élő személy viselkedése mellett személyisége is változhat, például hajlamosabbá válhat a gyanakvásra, vagy túlzottan ragaszkodó lesz, vagy agresszív, káromkodó és ellenáll a segítségnek.

Gyakran a családtagok, barátok szavai és tettei, azok jóindulata ellenére is provokatívak az érintettek számára. Fontos megtanulni a demenciával élőkkel való kommunikáció alapjait!

Ezek a tünetek változó mértékben és különböző időpontokban jelentkezhetnek, és gyakran a betegség előrehaladtával fokozódhatnak. A demenciával élő személy viselkedése nem mindig könnyen érthető, de ezek a tünetek segíthetnek a megfelelő kezelés és támogatás meghatározásában.

Hol tartotok most? Válaszd ki, ami rátok igaz.

Ha még nincs diagnózis, segítünk azonosítani a tüneteket és lépésről lépésre eljutni a diagnózisig.
Ha már megvan a diagnózis, végigkísérünk a további teendőkön és a gondozási lehetőségeken.

Privacy Preference Center